Szele Tamás: Kiberháború tanulságokkal
Nagy csaták előtt állunk, a kibertérben is, a valóságban is. Jobb, ha mindenki felkészül rájuk.
Szele Tamás vagyok, 54 éves újságíró, 1990 óta dolgozom a szakmában, több lap munkatársa voltam és vagyok, mint fel tudnám sorolni: alapvető szakterületem a külpolitika.
Nagy csaták előtt állunk, a kibertérben is, a valóságban is. Jobb, ha mindenki felkészül rájuk.
Két dologban viszont mindenki egyetért. Az első: a háború elveszett és Putyinnak vége. A második: amint ez világossá válik, nagyon kell vigyázni arra, ki kaparintja meg a hatalmat.
Mi a népszerű? Amit a keresési találatok alapján a Google népszerűnek talál. És mire keresnek rá az olvasók? Ami eléjük kerül. Mi kerül eléjük? Ami a Google szerint népszerű...
Érdekes látni, hogy ugyanez az Ivars Abolins védi most a Krímet a Dozsgy tévé nyolc éve megszűnt időjárás-jelentésétől, ellenben a félsziget megszállása idején esze ágába sem jutott megvédeni az általa akkor csodált Putyintól.
Manapság írni is óvatosan kell, de olvasni még annál is sokkal óvatosabban. Minél szebb egy mese, annál hazugabb.
Az információs háború olyan, mint a valódi: távolról egyszerű, közelről bonyolult, testközelből maga a káosz. Ezt a jelenséget, amit most a Dozsgy körül látunk, a harctéren „baráti tűznek” nevezik.
Igen, mindenkinek joga van a véleményéhez. De ahhoz senkinek sincs joga, hogy azt a valóság elé helyezze. És senki sem mondhatja meg, hogy mi az abszolút valóság. Arról mindenkinek csak véleménye lehet.
Mindenesetre érdemes megjegyezni: manapság már a reklámot is hamisítják. Ráadásul politikai okokból.
Az erősen anyaközpontú orosz társadalom számára ez felért egy arculcsapással: de tudjuk, az a nép türelmes. Már ameddig az.
Otromba, barbár, primitív és erőltetett gesztus volt? Az. De mit várunk valakitől, aki valamelyik ezer évvel ezelőtti népi hős szerepét játssza?
Ne feledjük: a TASZSZ hírügynökség a bot egyik vége, a Rybar és a többi milblog a másik. De azért csak ugyanahhoz a bothoz tartoznak. Az orosz állami propaganda bunkósbotjához.
Akkor is támogathatja valaki az orosz haderőt, illetve annak bizonyos irreguláris elemeit, ha nem is tud róla, sőt, akkor is, ha azt hiszi, hogy ukrán civileket, gyermekeket, sebesülteket támogat.
Erősen valószínűsíthető, hogy bárki is felelős a szabotázsért, az említett „sötét hajók” segítségével helyezhette el a robbanószerkezetet, melyet később távirányítással működtetett.
Az ukrajnai háborúban a nukleáris fegyverek bevetése valós eredménnyel nem járna, ám végzetes következményekkel elsősorban Oroszország, másodsorban az egész világ számára igen.
Igaz, hogy Irán rakéta-szállítmánya komoly szerepet játszhatna az Ukrajna elleni invázió alakulásában, senki sem tagadja. Azonban a fentiek ismeretében elmondható: kétséges, hogy ez valaha is megérkezik. Még az is kétséges, hogy elindul-e.
Nietzsche írta: „Aki sárkánnyal harcol, előbb-utóbb sárkánnyá válik maga is.” A közeljövő orosz forradalmárának tehát a Hodorkovszkij-féle elv alapján nem csak az autokrácia sárkányát kell legyőznie. Hanem azt is, amivé ő válik a harc folyamán.