Az Ukrajna elleni orosz „különleges katonai művelet”, majd immár nyílt háború miatt az Európai Unió fennállásának talán legnagyobb kihívásával néz szembe. Jelenleg úgy tűnik, hogy a közvetlen katonai kihatásoknál lényegesen nagyobb jelentőségű az energiaellátásra, és ezen keresztül az egész európai gazdaságra gyakorolt hatás.
Eddig – és ez maradjon is így – egyetlen puskalövés nem dördült el az EU-n belül, de az energiahordozók kapcsán egyes európai országok nem csak Oroszországgal, de egymással is komoly konfliktusba kerültek. Ez részben érthető, hiszen minden kormány elsősorban arra kapott felhatalmazást, hogy a saját polgárai biztonságát, érdekeit, megélhetését védje. Egy-egy EU tagállam önmagában viszont – legyen bármilyen nagy is a befolyása az EU-n belül – kicsi ahhoz, hogy a világpiacon egyedül tudjon eredményeket elérni. Sőt, a maguk egyedi érdekeit védve jelenleg egymás esélyeit is rontják. Szükséges lenne tehát az összefogás, azonban a konszenzust minden tagállam igyekszik a saját érdekei mentén kialakítani. Ennek során néha olyan eszközöket is igénybe vesznek, amelyek „békeidőben” szinte soha nem kerültek elő. Minden eddiginél nagyobb szükség lenne a tagországok közötti – korábbi cikkünkben ismertetett – szolidaritási megállapodások rendszerére, ám e cél jelenleg inkább távolodni látszik.
