Table of Contents
Utóbbi időben gyakran szólnak a hírek a Moldovai Köztársaságról, és bizony nem a legjobbak: valami készül Chișinăuban, valami ami a legjobb egy orosz bábkormány hatalomátvételi kísérletének, és ami egész Európára komoly hatást gyakorolhat: ha sikerül, Moszkva annektálja egész Moldovát, a NATO-val való konfrontációja áthelyeződik.
Éspedig a román-moldovai határra. Mint Putyin 2021. december 24-én este közölte: követeli, hogy minden állam lépjen ki az Észak-Atlanti Szövetségből, amely határos az Oroszországi Föderációval, annak területéről vonják ki az összes NATO-alakulatot és fegyverzetet is – hogy aztán be gond nélkül be tudjon vonulni, és a következő államtól követelhesse ugyanezt. Ez lenne a Nagy Putyini Dominó, ha sikerült volna, hogy „három nap alatt bevegye Kijevet”, most Lengyelország, Románia és Magyarország lenne szorult helyzetben, ha sikerül Moldovát megszereznie, egyedül Románia kerül ilyenbe – de ők nagy bajban lesznek.
Moldova jelenlegi helyzetéről kiváló áttekintést ad Kszenyija Kirillova elemző, aki az orosz társadalommal, mentalitással, propagandával és külpolitikával foglalkozik a Europe's Edge című oldalon, mely a Center for European Policy Analysis online folyóirata* (https://cepa.org/article/putins-paranoia-and-moldova/) Szerinte a helyzet érthető, bár egyáltalán nem rózsás.
Kétségtelen, hogy Oroszország növeli a nyomást Moldovára. De miért éppen most?
Vlagyimir Putyin rendszere már régóta arra törekszik, hogy Moldovát a saját vonzáskörzetében tartsa. Katonai és hírszerző szolgálatainak sötét műveleteire különböző jelentések világítottak rá; „békefenntartó erői” (megszálló hadserege) leválasztották az általa Dnyeszteren túli területnek nevezett hosszú moldovai területsávot az ország többi részéről, és állami tulajdonú energiacégei nyomorba döntötték a lakosságot és reménytelenné tették annak gazdasági kilátásait.
Most arra utaló jelek mutatkoznak – moldovai és ukrán tisztségviselők szerint –, hogy a választott kormányt meg akarja buktatni, és egy Kreml-barátabb alternatívával akarja helyettesíteni, oroszbarát helyi erők segítségével, amint azt Maia Sandu moldovai elnök február 13-án részletezte.
Mintha csak megerősítené szavait, február 28-án a fővárosban, „Mozgalom a népért” néven tiltakozó gyűlést tartottak, amelyen az oroszbarát Șor és PACE pártok képviselői is részt vettek. A résztvevők megpróbálták áttörni a rendőrségi kordont a kormány épületéhez, ami összecsapásokhoz vezetett a tüntetők és a rendfenntartók között.
A hivatalos orosz média hangsúlyozta, hogy a tüntetők nemcsak a vámok és az árak emelése ellen tiltakoztak (az infláció tavaly 30 százalék fölé emelkedett), hanem „az elnök és a kormány lemondását is követelték”. Eközben a kormányzó Akció és Szolidaritás Párt (PAS) úgy kommentálta, hogy az ilyen magatartás célja „az ország helyzetének destabilizálása”, és az oroszbarát ellenzék vezetője, Ilan Șor „elrejtőzésének elősegítése az igazságszolgáltatás elől”. A távollétében elítélt Șor feltehetően Izraelben tartózkodik.
Moldova gazdasági helyzete tavaly romlott, főként Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt. A GDP 2022-ben 1% körülire esett vissza az előző évi közel 14%-os arányról, mivel az energiaárak az egekbe szöktek, és Ukrajnából menekültek özönlöttek be. Az ország továbbra is a külföldön dolgozó moldovaiak pénzátutalásaitól, valamint a nemzetközi támogatásoktól és kölcsönöktől függ.
Úgy tűnik azonban, hogy a legutóbbi eseményeket a Dnyeszteren túli régióról folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos moldovai és orosz álláspontok változása váltotta ki. Ezeket régóta az úgynevezett 5+2-es folyamat keretében szervezték (Moldova és Dnyeszteren túli területek, valamint Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)). Mivel azonban ez a formátum Oroszország februári inváziója óta szünetel, a moldovai kormány februárban jelezte, hogy alternatívákat keres az ország újraegyesítésére és a mintegy 1500 orosz katona eltávolítására. Erre egyébként az EU 2022-es döntése, miszerint Moldovának tagjelölt státuszt ad, és az országgal való fokozott kapcsolattartás is utalt.
Ha ez egy régi forgatókönyvnek tűnik, az azért van, mert az is. Putyin 2014-es kezdeti invázióját és a Krím annektálását Ukrajna azon döntése váltotta ki, hogy csatlakozik az EU-hoz. A Kreml világossá tette, hogy nem fogadja el, hogy az általa szatellit államnak tekintett országok bekerüljenek Európa főáramú pályájára.
Február 16-án Dorin Recean moldovai miniszterelnök ismertette kormánya céljait és prioritásait Transznisztriával kapcsolatban, amelyek között szerepel többek között az 1500 „törvénytelenül állomásozó” orosz katona, azok fegyverei és a hatalmas lőszer arzenál teljes kiürítése, amelyről úgy vélik, hogy összesen mintegy 20 000 tonnát tesz ki. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy olyan diplomáciai megoldást keres, amely „Moldova teljes szuverenitásának visszaszerzéséhez vezet”. Ez talán kiszámíthatónak, sőt, ártalmatlannak hangzik, tekintve, hogy hangsúlyozta a békés megoldás szükségességét. Vlagyimir Putyin és környezete számára azonban ez úgy tűnhetett fel, mint annak burkolt szándéka, hogy Oroszországot kiszorítsák az 1992-ben elfoglalt területekről.
Az 5+2-es formátum tényleges végét és a felgyorsított EU-Moldova folyamat kezdetét Oroszország együttesen úgy fogja értékelni, mint egy újabb stratégiai vereség megalapozását.
Ez beleillik a Kreml szemléletébe, és illeszkedik a Nyugat ellene vélelmezett proxy-háborújának képébe is. Ahogyan Nyikolaj Patrusev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának titkára, Putyin egyik legfontosabb szövetségese leírta, Oroszország „katonai konfrontációba keveredett a NATO-val, és mindenekelőtt az Egyesült Államokkal és Angliával”.
Ez magyarázhatja a Kreml azon vádjait is, amelyek szerint Ukrajna fegyveres provokációkat szervez a „Pridnyesztriai (Transznisztriai) Moldovai Köztársaság” (PMR) ellen.) A vádaskodások rémhírterjesztő jellege ellenére (az utolsó dolog, amire Ukrajna vágyik, egy újabb front délnyugaton), a Kreml nyilatkozatai elárulhatják, hogy aggódik az Ukrajna, Moldova és a NATO közé ékelődött kiszolgáltatott helyzete miatt. Oroszország attól tarthat, hogy Moldova Ukrajna segítségét fogja kérni a Dnyeszteren túli területek demilitarizálásához, talán egy nagyobb orosz kudarcot követően. Lehetséges hogy, a Kreml egy„hamis zászlós műveletet” szervez Ukrajna belekeverésére, ahogyan azt az amerikai Institute for the Study of War (Háborútudományi Intézet) is említette.
Van egy közvetlenebb aggály is. Az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló Military Review honlap orosz katonai elemzői azt állítják, hogy Ukrajna érdeke a „hatalmas mennyiségű lőszer megszerzése, melyet évtizedek óta a kobasznai arzenálban tárolnak” (amiről már volt szó) a Dnyeszteren túli területen. Úgy tűnik, a Kreml komolyan tart attól, hogy ez az arzenál az ukrán hadsereg kezébe kerülhet.
Moldovai szakértők ugyanis még 2015-ben megjegyezték, hogy a raktárak a legnagyobbak közé tartoznak Kelet-Európában, és tüzérségi lövedékeket, gránátokat, töltényeket, légierő számára rendszeresített lőszereket stb. tartalmaznak. Egy olyan időszakban, amikor mind az ukrán, mind az orosz erők kétségbeesetten szűkölködnek lőszerben, a készletek potenciálisan katonai aranybányát jelentenek. Ráadásul az FSZB Dosszié Központ októberben közzétett vizsgálata szerint az FSZB főhadiszállása a régióban a Dnyeszteren túli területen található. Ez képzi ki és koordinálja a személyzetet az illegális tevékenységekre Dél-Ukrajnában, beleértve a szabotázs csapatok kiképzését is.
A nyomozók azt is megjegyezték, hogy Dmitrij Miljutyin tábornok, aki az FSZB munkáját felügyeli a „közel-külföldön”, beleértve Moldovát is, lelkes támogatója a Szovjetunió helyreállításának, és úgy véli, hogy a posztszovjet országoknak Oroszország vonzáskörzetében kell maradniuk. Nyilvánvaló azonban, hogy az orosz helyőrség és a mintegy 8000 transznisztriai katona el van vágva az utánpótlástól, és nehezen tudnák megvédeni a területet. Még az orosz katonai szakértők is bevallják: „ezek az egységek nem képviselnek komoly katonai erőt”.
Az igazság az, hogy Oroszország rossz, gyenge lapokkal játszik a Dnyeszteren túli területen. Ennek eredményeként az orosz külügyminisztérium megpróbálta megfélemlíteni Ukrajnát és Moldovát, mondván, hogy a Dnyeszteren túli orosz békefenntartók, állampolgárok és katonai raktárak bármilyen fenyegetése „az Oroszországi Föderáció elleni támadásnak” minősül.
A Kreml eddig belülről igyekezett destabilizálni a régiót. Tavaly tavasszal például sorozatos robbanások történtek a Dnyeszteren túli Állambiztonsági Minisztérium tiraszpoli épületében, amit az oroszok „ukrán szabotőröknek” tulajdonítottak. Maia Sandu moldovai elnök ezt orosz erőknek tulajdonította.
Orosz katonai elemzők valami sokkal sötétebbet is felvetettek, a transznisztriai arzenál megsemmisítését sugallva. Mint mondták:
„El tudják képzelni, mi történne, ha egy gránát vagy akna találná el az arzenált? Vagy a védők valamelyik parancsnoka elrendelné az arzenál megsemmisítését arra az esetre, ha áttörnék a védelmet? A lőszerek robbanása által okozott földrengés Kobasznában körülbelül ugyanolyan erősségű lenne mint Törökországban. A szakértők 7-es, sőt 7,5-ös erősségről beszélnek. Képzeljük el, hogy a sűrűn lakott Európa hány területe esne a földrengés-zónába.”
Ezt akár egyetlen szerző fantáziálásaként is elutasíthatnánk, ezért a fősodratú Nyezaviszimaja Gazeta azt sugallta, hogy „a Dnyeszteren túli vezetők félnek a lőszerraktárak robbanásaitól”. Nem ismertem fel, hogy egy ilyen robbanás első áldozatai a bábköztársaság lakói lennének. Putyin nukleáris fenyegetéseihez hasonlóan az orosz zsaroláshoz is az kell, hogy az ellenség elhiggye, hogy közömbös a tettei következményei iránt.
Szerencsére emberkéz által alkotott eszköz nem képes akkora energiát elszabadítani, amennyi a földrengések idején tombol – ez képtelenség, de jól illik az orosz propaganda áltudományoskodó eszköztárába. Mindenesetre jelezni kell, hogy ez nem reális veszély.
A reális veszély egy chișinăui államcsíny, egy moszkovita bábkormány hatalomra lépésével, egy népszavazás, amely segítségével Moldovát annektálni lehet az Oroszországi Föderációba, és ha az is megvolt, Románia kilépésének követelése a NATO-ból. Bár úgy puskalövés nélkül menne Belaruszban Putyinnak, és akkor Lengyelország, Lettország és Litvánia kilépését, leszerelését követelhetné.
Mindenesetre valami készül. Akár Chișinăuban, akár Minszkben.
Az, ami Kijevben nem sikerült.
A kilátások nem túl biztatóak: a Kreml dominózni akar.
Országokkal dominózik.
Szele Tamás
