Table of Contents
Az orosz–kínai viszonynak a világpolitika általában nagy jelentőséget tulajdonít, és fontos is, bár – a The Insider szerzője, Vlagyimir Milov szerint* – távolról sem olyan szoros és közeli, mint azt (főként az orosz) propaganda el próbája hitetni. Lássuk, különösen a szankciók és a gazdasági folyamatok tükrében, mi is a valós helyzet?
Jelenleg annak ellenére, hogy Kína nem hajlandó Oroszországnak nagymértékű katonai segítséget nyújtani, tömegesen érkeznek onnan az orosz félhez fegyveralkatrészek, különösen a hadiipar számára elengedhetetlen mikrochipek. Bár a Kreml szívesen nevezi Pekinget szövetségesének, még a rendszer politikusai is elismerik, hogy a Kínával való együttműködés inkább az ő, mint Oroszország javára válik, és a helyzet napról napra rosszabbá válik. Vlagyimir Milov szerint Hszi Csin-pingnek szüksége van arra, hogy Putyin rendszere ne omoljon össze, és továbbra is „támadja” a Nyugatot, de Kínának nem érdeke Oroszország megerősítése, és nem áll szándékában Oroszország donorjának sem lenni.
Nem szabad túlbecsülni az Oroszországnak nyújtott kínai segélyek mértékét. Putyin sürgető igénye ellenére Kína nem szállított Oroszországnak fegyvereket és lőszert a frontvonalbeli használatra, pedig Putyin ezt szerette volna a leginkább. Rengeteg másodlagos terméket szállítanak, amelyek szintén fontosak Oroszország hadrafoghatóságának fenntartásához, de ezek egyike sem képes áttörést hozni a harctéren. Kína tehát így vagy úgy, de elkerülte azoknak a bizonyos vörös vonalaknak az átlépését a hivatalos fegyverszállítások megtagadásával, amelyekre a Nyugat figyelmeztette Pekinget.
Ami a gazdaságot illeti, a dolgok abban sem olyan egyszerűek. Valójában az egyetlen dolog, amit Kína ma tesz, az az, hogy az elveszített nyugati árukat a sajátjaival helyettesíti. De először is, ezt hatalmas felárral teszi. Például a kínai autók az orosz piacon kétszer annyiba kerülnek, mint Kínában, a Novatek gázipari vállalatnak pedig közel 4 milliárd dollárral kellett növelnie az Arctic LNG–2 projekt költségeit, mert az amerikai Baker Hughes turbinákat kínai Harbin Guanghan turbinákra cserélték.
Ennek eredményeképpen az Oroszországba irányuló kínai export 2023. 11. hónapjának végére már meghaladta a 100 milliárd dollárt, és nem sokkal marad el a Kínába irányuló orosz exporttól – tavaly az orosz–kínai kereskedelem egyenlege meredeken csökkent. Ugyanakkor Kína elsősorban nyersanyagokat és elsődleges feldolgozású termékeket importál Oroszországból, és inkább nagy árengedményeket kér az orosz nyersanyagexportőröktől, míg Oroszország komplex késztermékeket szállít. Ilyen tendenciák mellett nem sokáig tarthat, amíg Oroszország Kínával folytatott kereskedelmének egyenlege negatívvá válik, azaz a kialakuló kereskedelmi modell egyértelműen kedvezőbb lesz Kína számára.
Továbbá Kína, a nyugati országokkal ellentétben, nem hajlandó technológiai donor lenni az orosz ipar fejlesztéséhez, és nem érdekelt abban, hogy Oroszországot versenytársnak tekintse a feldolgozóipari piacon. Pontosan erre gondolt Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester, amikor nemrégiben kijelentette, hogy a keleti országok „valóságos gazdasági háborút folytatnak Oroszország ellen”, és nem akarnak alkatrészeket, technológiákat szállítani – saját termelésük fejlesztéséhez
Andrej Belouszov első miniszterelnök-helyettes hasonló hangnemben beszélt a Kommerszantnak adott szilveszteri interjújában:
„Világosan meg kell értenünk, hogy a baráti országok piacain senki sem vár ránk. Ezeket a piacokat vagy maguk a baráti országok árui foglalják el, vagy a versenytársaik - ugyanazok az európai áruk... Most az orosz áruk nem kaphatóak sem Kínában, sem Indiában, sem Vietnamban.”
Belouszov reméli, hogy az orosz áruk megjelennek majd ezeken a piacokon, de ez illúzió. Különösen mulatságos hallani, ahogy az orosz tisztviselők a kínai gazdaság lassulása közepette – amikor a saját, hazai, kínai áruik számára is szűkül a tér – orosz árucikkek tömeges kínai piacra lépéséről beszélnek. Ilyen körülmények között a kínai vezetés nem fog azzal foglalkozni, hogy a hazai piacon helyet szabadítson fel az ismeretlen minőségű és versenyképességű orosz áruk számára. Nos, hogy Kína mennyire értékeli Oroszországot partnerként a csúcstechnológiai projektekben, azt meg lehet ítélni abból a tavalyi történetből, hogy Moszkvát egyszerűen kidobták a CR929-es szélestörzsű repülőgép építésének projektjéből, amelyet előtte tíz évig „közös munkaként” tüntettek fel.
Az orosz hatóságok reményeivel ellentétben Kínának egyáltalán nem áll szándékában befektetni Oroszországban. Amikor Ukrajna teljes körű megszállása megkezdődött, az orosz gazdaságban felhalmozott közvetlen kínai befektetések az Orosz Bank szerint alig haladták meg a 3 milliárd dollárt, ami a GDP-nk egy százalékának töredéke. És ezek többnyire mindössze két Novatek-projektbe – a Jamal LNG és az Arctic LNG–2 – történő befektetések, amelyek szinte teljes mértékben adómentesek az orosz költségvetés szempontjából, nagyrészt kínai berendezésekkel működnek, és olcsó cseppfolyósított földgázt hivatottak exportálni Kínába.
Az elmúlt két évben nulla (nulla!) kínai befektető lépett be az orosz piacra. Annak ellenére, hogy hosszú éveken át játszották a partnerség látszatát, Alekszej Csekunkov, a Távol-Kelet és az Északi-sarkvidék fejlesztéséért felelős miniszter szerint „a Kínával fenntartott kapcsolataink nyilvános része meghaladta azok gyakorlati megvalósítását – ha megszámolnánk azokat az oroszországi projekteket, amelyekben nagy kínai befektetők ténylegesen részt vettek, egy kezünk ujjai elegendőek volnának hozzá.”
Orosz bankárok elismerik, hogy a kínai bankok, még ha készek is megkerülni a nyugati szankciókat, még mindig annyira a nyugati pénzügyi piacok felé orientálódnak, hogy egyszerűen nem lépnek kapcsolatba olyan orosz pénzintézetekkel, amelyek nem rendelkeznek SWIFT-hozzáféréssel. „A kínai bankrendszer, különösen a jüan használata a határokon átnyúló fizetésekben, nagyon függ a SWIFT-től – az egész fizetési infrastruktúra a SWIFT-re van kihegyezve” – vallották be őszintén. És ha egy orosz bank szankciók miatt vagy nem szankcionált okokból lekapcsolódik a SWIFT-ről, akkor ennek megfelelően megszűnik a Bank of China-n keresztül történő határon átnyúló fizetésekhez való hozzáférése" – siránkozott Alekszandr Rahmanin, a Rosbank alelnöke
Ilyen a „partnerség”. Az elmúlt két évben nyilvánvalóvá vált, hogy Kína nem érdekelt abban, hogy Oroszországot mint versenytársat fejlessze a csúcstechnológiai termékek piacán, nem akar befektetni az országban, és csak nyersanyagokat akar tőle kedvezményesen kapni, cserébe a jó kis bevételért a nyugati áruk orosz piacon való helyettesítése terén.
Mindazonáltal nem lehet azt mondani, hogy Kína egyáltalán nem hajlandó segíteni Oroszországnak: Putyin fontos Hszi Csin-ping számára, mint olyan szereplő, aki segít a Nyugat pozíciójának gyengítésében. Itt azonban két világos elv érvényesül. Az első az, hogy Kína nem keveredik bele semmibe, ami komoly kockázatokat rejt magában, és nem ad irányítási lehetőségeket. Ez vonatkozik mind az oroszországi befektetésekre, mind a fegyverszállításokra: a kockázatok mindkét esetben jelentősek, és Pekingnek korlátozott lehetősége van a végeredmény ellenőrzésére. Például azzal, hogy Oroszországnak halálos fegyvereket szállítana, Kína komoly felelősséget vállalna az Ukrajna elleni agresszióért, de az hadmozdulatok lefolytatását nem fogja tudni ellenőrizni – a hátrányok és a kockázatok megvalósulnak, de az, hogy Putyin kínai fegyverekkel győzni tudna, finoman szólva sem garantált.
A második alapelv: Kína nem hajlandó senkinek a támogatója lenni, és csak abba fektet be, ami számára előnyös. Ezért a kereskedelem kiterjesztése az „olcsó nyersanyagokért cserébe feláras kínai áruk” elv alapján működik, de a beruházások vagy a technológiai együttműködés nem.
Az orosz uralkodó nomenklatúrának, amely most nyilvánosan őrjöng a Nyugat ellen, szembe kell néznie azzal a kemény felismeréssel, hogy a most gyűlölt Nyugat az 1980-as évek óta valójában Oroszország donora – bármennyire is nem akarják ezt elismerni – a fejlődés számos tényezője tekintetében: tőke, technológia, tudás. Kína nem lesz ilyen nagylelkű: csak abban érdekelt, hogy Putyin rezsimjét a lehető legkevésbé tartsa életben, a megerősödés és fejlődés lehetőségei nélkül, a maga számára maximális haszonnal.
Ugyanez vonatkozik a katonai szférára is. Az elmúlt két évben világossá vált, hogy Peking nem hajlandó nagymértékben beszállni Putyin katonai támogatásába: ez a Nyugathoz fűződő kapcsolatok komoly megromlásával, esetleg komoly szankciókkal járna. A kínai gazdaság példátlan lassulása miatt ez az utolsó dolog, amire Hszi Csin-pingnek szüksége van. Ezért Kína megpróbálja valahogyan támogatni Moszkva partnereit olyan kisebb jelentőségű intézkedésekkel, amelyekért könnyen elháríthatja a felelősséget: azt mondják, hogy néhány magáncég szállít néhány drónt, melyekről azt hitték, hogy polgári célokat szolgálnak majd.
Persze mindez Putyint is segíti, és a Nyugat aggódik emiatt – ezért a Putyin hadseregének és hadiiparának támogatása miatt a kínai cégek ellen is szankciókat vezetnek be. Hogy ennek lesz-e hatása, és kell-e számítani a másodlagos szankciók eszkalálódására, az nyitott kérdés, de Kína számára alapvetően fontos, hogy megmutassa a Nyugatnak, hogy önálló politikát folytat, és kész arra, hogy bizonyos „vörös vonalakat” nem lép át, de nem hajlik meg teljesen a szankciós nyomás alatt sem. Emellett Oroszország hadiipari termékszállításai profitot hoznak. Ezért valószínűleg macska-egér játékra lehet számítani: különböző rendszerek kitalálása fedőcégek bevonásával és így tovább, de a kettős célú termékek szállítása várhatóan folytatódni fog. Az ilyen termékek kínai gyártói gyakran kevésbé függenek a nemzetközi piacoktól, így korlátozottak a lehetőségek arra, hogy szankciókkal befolyásoljuk a magatartásukat.
Lehetséges-e az amerikai–kínai szembenállás újabb eszkalálódása, többek között az Oroszországnak történő további katonai szállítások vagy Donald Trump feltételezett visszatérése a Fehér Házba? Itt figyelembe kell vennünk: Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és gazdasági konfrontáció során az elmúlt években a két gazdaság közötti interakció mértéke drámaian összezsugorodott: a kínai áruk aránya az amerikai importban 2023 első félévében 13,3 százalékra csökkent, ami a 2017-es 21,6 százalékos csúcsnak csaknem a fele. Ez a tendencia Trump nélkül is folytatódni fog: sok vállalat már felismerte, hogy az amerikai piacra összpontosító kínai gyártólétesítmények elhelyezése kockázatos, és más országokba helyezi át a termelést.
Egyrészt mindezek a tényezők jelentősen hozzájárulnak a kínai gazdaság megfigyelhető lassulásához: Kína elveszíti az amerikai piacot és befektetőket is veszít. Másrészt az USA paradox módon elveszíti befolyását a kínai politikára: a kereskedelem szempontjából hamarosan nem marad semmi, amit lefaraghatna. Meg kell érteni, hogy Amerika már a kínai import csökkentésének viszonylag egyszerű lehetőségét választotta, és a további kereskedelmi akadályok az eddigieknél is fájdalmasabban fogják érinteni az amerikai gazdaságot. Ami Trumpot illeti, bár nehéz jósolni, úgy tűnik, hogy két tényező lesz döntő, ha megválasztják. Az első: Trump a belpolitikára, a hatalom megszilárdítására és a politikai bosszúra fog összpontosítani mindazokkal szemben, akik az elmúlt négy évben rosszul bántak vele, tehát egy kicsit el fogja felejteni Kínát. A második: Putyin és a háború megállításának célja nem lesz számára prioritás – elég egyértelmű, hogy Trumpot nem érdekli Ukrajna, Putyinban pedig erős potenciális, ha nem is partnert, de ellenfelet lát (és úgy tűnik, ez kölcsönös).
Igen, várhatóak majd nagyhangú fenyegetőzések Kínával kapcsolatban, amit az amerikai establishmentben uralkodó, szinte általános Kína-ellenes konszenzus táplál. De a korlátokat a nagyvállalatok érdekei fogják jelenteni, amelyek veszíteni fognak az eszkalálódó kereskedelmi háborúkon, és Trump csekély érdeklődése az ukrajnai háború iránt. Úgy tűnik azonban, hogy Trump már túljutott népszerűsége csúcsán, és győzelme most nem tűnik olyan valószínűnek, mint néhány hónappal ezelőtt.
Mindezen körülmények között úgy tűnik, hogy a Kínából Oroszországba irányuló kettős felhasználású termékek csatornájának elzárása nehéz feladat lesz. Megpróbálják majd, de egyre kevesebb a nyomásgyakorló eszköz, és Kína eddig is és ezután is eléggé körmönfont volt és lesz, anélkül, hogy átlépne bizonyos „vörös vonalakat”. A Nyugat számára jelenleg sokkal eredményesebb lenne, ha erőfeszítéseit arra összpontosítaná, hogy más országok potenciális katonai termékeinek ellátási útvonalát elvágja. Mint tudjuk, továbbra is elég sok mindent szállítanak még az EU országaiból is Oroszországnak, és sokkal nagyobb lehetőség van a közép-ázsiai, közel-keleti és törökországi területek befolyásolására. Kína e tekintetben továbbra is viszonylag kemény dió marad.
Nem szabad azonban elfelejteni a lényeget: az orosz–kínai kapcsolatok jelenlegi modellje egészében véve nem teszi lehetővé Oroszország „felemelkedését”. Kína csak „csökkentett” üzemmódban és nagy saját hasznot húzva támogatja Putyint, sőt, inkább erőforrásokat von el Putyintól (amelyeket egyébként háborúra használhatna), minthogy a donora legyen. Peking abban érdekelt, hogy Putyin rezsimjét egyben tartsa, hogy az továbbra is fenyegesse a Nyugatot, de egyáltalán nem érdeke, hogy megerősítse azt. Kína nem képes és nem is hajlandó segíteni Putyinnak abban, hogy megnyerje a háborút, és nem is akarja megakadályozni a válságjelenségek kialakulását Putyin rendszerében. Ezért Putyin támogatásában fontos a kínai tényező, de nem elég fontos ahhoz, hogy meghatározza a történelem további menetét
Röviden összefoglalva: ha a medvét a sárkány eteti, hamar lefogy, bár éhen nem hal.
*Си-фактор. Владимир Милов о том, почему Китай не поможет Путину победить
