Table of Contents
Olyan Moszkva és Teherán kapcsolata, mint egy nagyon rossz kényszerházasság, amiben Irán a rosszindulatú férj, Oroszország a zsémbes feleség (bár mindenki azt hiszi, fordított a helyzet), aki szabadulna ugyan az állandó veszekedésből, de tudja, hogy egyedül felkopna az álla, ha ugyan még ennél is nagyobb bajba nem kerülne. A helyzetet a Jamestown Alapítvány elemezte*.
Szeptember 15-én Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára bejelentette, hogy Maszúd Pezeskian iráni elnök részt vesz a BRICS (eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína, India és Dél-Afrika alkotta laza politikai-gazdasági csoportosulás) október 22-24-én a tatárföldi Kazanyban tartandó csúcstalálkozóján. Emellett Pezeskian találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy megvitassák a Moszkva és Teherán közötti politikai, gazdasági és katonai együttműködés megerősítését. Az Irán és Oroszország közötti stratégiai partnerség megszilárdult Moszkva Ukrajna elleni háborújának kezdete óta, és jelentősen fejlődött is, mivel a közel-keleti feszültségek fokozódnak, főként a gázai háború miatt. Magának a partnerségnek azonban nagy ára van Oroszország számára. A Kreml korábbi közel-keleti stratégiája arra irányult, hogy Oroszországot értékes tárgyalópartnerként pozícionálja minden regionális kormány számára, miközben nem foglal állást azok számtalan konfliktusában. Ma ez a taktika már nem alkalmazható. Úgy tűnik, hogy Moszkva igénye az iráni drónok és rakéták folyamatos szállítására, valamint az orosz kereskedelem déli és keleti irányba történő átirányítása a nyugati szankciók elleni küzdelem érdekében az átalakulás mozgatórugói.
Az orosz-iráni együttműködés a Közel-Keleten folyamatosan erősödik. Szíriában a jelentések szerint Irán egyre inkább orosz létesítményeket használ fel egy haditengerészeti bázis építéséhez, beleértve a Khmeimimben lévő orosz légibázis használatát az oda irányuló szállítmányok végállomásaként. Az orosz létesítmények teheráni használata hozzájárulhat ahhoz, hogy Moszkva segítségével Irán uralja Szíriát. Hasonlóképpen, Irakban a Kremlhez kötődő Rybar Telegram-projekt találkozókat tart iráni tisztviselőkkel, támogatva az iráni média és információs tér feletti nagyobb ellenőrzés megszerzésére irányuló erőfeszítéseiket. Ugyanígy, az orosz állami tulajdonú TASZSZ hírügynökség is irodát nyit Teheránban, ami a két fél növekvő média-együttműködését mutatja.
Ez az együttműködés túlmutat a hagyományos államközi kapcsolatokon. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter például bírálta Izraelt, amiért az provokálta Iránt, és azt sugallta, hogy a Hamászt és a Hezbollahot nem lehet legyőzni – ez különös fordulat az orosz terrorellenes politikában. Az iráni proxykkal való orosz együttműködés további példái a következők:
–Az amerikai hírszerzés 2023 novemberében arra figyelmeztetett, hogy a Wagner-csoport (amely most az orosz védelmi minisztériumnak van alárendelve) fegyvereket szállít a Hezbollahnak.
–2023 októberében az ukrán katonai hírszerzés arról számolt be, hogy Oroszország a Hamásznak nyugati eredetű, Ukrajnában zsákmányolt fegyvereket szállít.
–Oroszország a jelek szerint tanácsokat ad és fegyvereket próbál átadni a jemeni houthiknak, akik Izraelt és a Vörös-tengeren a globális hajózási útvonalakat is támadják. Az orosz külügyminisztérium, miközben a színfalak mögött információkat adott át a houthiknak és fegyverek küldését fontolgatta, nyilvánosan a jemeni és a Vörös-tengeri konfliktus gyors de-eszkalációjára szólított fel.
A Kreml aktívan kommunikálta támogatását a nemrég megválasztott iráni kormány felé. Júliusban, az iráni elnökválasztás után Putyin gratulált Pezeskian győzelméhez, és kijelentette: „Remélem, hogy az Ön elnöki megbízatása hozzájárul a baráti népeink közötti konstruktív kétoldalú együttműködés megerősítéséhez”. Ezenkívül Putyin augusztusban Szergej Sojgu orosz biztonsági tanácsi titkárt (volt védelmi minisztert) küldte Iránba tárgyalni, hogy hangsúlyozza Moszkva támogatását. A látogatás során Pezeskian „értékes stratégiai szövetségesnek” nevezte Oroszországot.
Oroszország közel-keleti politikájával kapcsolatos kilengései rávilágítanak korábbi stratégiájának hibáira, amelyek mára tarthatatlanná váltak. Moszkva politikája valójában visszafejlődött a régi szovjet állásponthoz, amely a Közel-Keleten a korábban „irányított konfliktusnak” nevezett helyzet fenntartására és szítására törekedett. A Kreml mostanra rájött, hogy mint Goethe versében, a varázsló nem tudja megfékezni a tanítványát, és most ki van szolgáltatva a regionális szereplőknek, akiknek saját, önálló elképzeléseik vannak a további lépésekről. Ezek közül sok elképzelés nem egyeztethető össze Oroszország érdekeivel. Sok esetben azonban – különösen most, az ukrajnai háború miatt – Moszkvának nincs más választása, mint követni ezeknek az országoknak a politikáját, akárcsak most, Irán esetében, miközben megpróbálja megfékezni őket.
Oroszország gyengülő pozíciója azért is jelentős, mert a közel-keleti válságok miatt az Egyesült Államok és katonai erői mindig teljes erőbedobással lépnek fel. Moszkva megnövekedett függősége Irántól, amely potenciálisan atomhatalommá készül válni, nem sok jót ígér az orosz politika hatékonyságára nézve. Teherán jelentős katonai támogatást vár Oroszországtól, cserébe a drónok biztosításáért és egy dróngyár építéséért a tatárföldi Jelabugában. Egyes lapok arról számolnak be, hogy Oroszország rövid hatótávolságú Iszkander rakétákat és Murmanszk-BN elektronikus hadviselési rendszereket ad át Iránnak. Mivel Sojgu teljes körű támogatást ígért látogatása során, aligha meglepő, hogy más jelentések szerint Oroszország légvédelmi eszközöket, radarokat és megfigyelő drónokat ad át Iránnak, a Szu–35 és Jak–130-as repülőgépekre és a Mi–28-as helikopterre vonatkozó korábbi jelentésekkel együtt.
Úgy tűnik, hogy Moszkva megnövekedett hadiszállításai Teherán számára valóban további előnyökkel járnak az orosz hadigépezet számára. A múlt héten Ahmad Bakhshayesh Ardestani iráni parlamenti képviselő kijelentette: „Szükségleteink kielégítése érdekében csereüzletet kell kötnünk... A cserekereskedelem egy része rakéták szállítását, másik része pedig katonai drónok küldését jelenti Oroszországnak”. Emellett Anthony Blinken amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy Irán ballisztikus rakétákat küldött Oroszországnak, és hogy emiatt további szankciókat fognak bevezetni Teheránnal szemben. Ahogy a Kreml folytatja az Ukrajna elleni „hosszú háborúját”, Moszkva és Teherán valószínűleg bővíti katonai árucseréjét, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy tovább veszélyeztetik Oroszország azon képességét, hogy befolyásolni tudjon más regionális szereplőket a Közel-Keleten.
Ahányszor az örök és megbonthatatlan orosz-perzsa barátságról olvasunk, annyiszor érdemes felidézni Alekszandr Szergejevics Gribojedov esetét. Az orosz irodalom klasszikusáról van szó, aki az „Ész bajjal jár” című színdarabot is írta. Többek között nyelvzseni (is) volt, négy európai és számos ázsiai nyelvet beszélt, csakhogy fiatal korában dekabrizmussal vádolták és emiatt Grúziába száműzték, ahol azonban megismerkedett egy helyi hercegnővel, Nyina Csavcsadnyedzével, tehát nem volt az olyan nagyon keserű kenyér a száműzetésben, inkább lehetne kalácsnak mondani. Aztán a cári harag is megenyhült, hazahívták – de azért, hogy rögtön ki is nevezzék nyelvtudása miatt teheráni nagykövetnek. Még az a szerencse, hogy a feleségét otthon hagyta.
Innentől kezdve nem lehetünk abban biztosak, hogy mi történt, ugyanis a helyi perzsa diplomáciai levelezés nem áll rendelkezésünkre információ, ami keveset tudunk, az az, hogy Gribojedov tudomásunk szerint küldött két diplomáciai jegyzéket a shahinshah kormánya számára, miszerint a rabszolgatartást még a brit törvények is büntetik, ráadásul hölgyekkel ezt tenni különösen csúnya dolog. Mindez a shahinshah háremében fogvatartott, általában grúz származású hölgyekre vonatkozott.
Nos, erre ostrom következett. Nem lehet megszámolni ennyi év elteltével, hányan rohantak rá Gribojedovra, illetve a követségre, a csőcselék megtámadta őket, annyit tudunk, hogy 36 embert mészároltak le, ez körülbelül ha a talán hat irodai alkalmazottat leszámítjuk, a fennmaradó harminc ember egy átlagos kozák különítmény állománya. Gribojedov utolsónak esett el, karddal a kezében.
Ennyit az orosz-perzsa nászról: ahogy a grúz hölgyek a háremben, úgy Moszkva is kényelmetlennek érzi, kínosnak, tán még undorítónak is, de hagynia kell egyelőre.
Gribojedovra meg majd lehet emlékezni akkor, amikor eljön a válóper napja. Reméljük, minél előbb.
*Russia Strengthens Ties With Iran to Solidify Position in Middle East
