Table of Contents
Mint ismeretes, az Oroszországi Föderáció tegnap bejelentette, hogy válaszul Ukrajna nyugati szövetségeseinek egyes gesztusaira és lépéseire, taktikai nukleáris fegyverek bevetését szimuláló hadgyakorlatot tart a közeljövőben. Kérdés azonban, mennyire vehető komolyan az orosz fenyegetés – ennek járt utána a Novaja Gazeta Europa*.
Május 6-án az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin utasítására gyakorlatokat tart a Déli Katonai Körzet rakétaalakulatainak, a légierőnek és a haditengerészetnek a részvételével. Emellett az orosz hadsereg „gyakorlati kiképzést tart a nem stratégiai nukleáris fegyverek előkészítéséről és használatáról”. A védelmi minisztérium kifejtette, hogy a gyakorlatot válaszul tartják „egyes nyugati tisztségviselők provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire az Oroszországi Föderációval szemben”.
David Sharp izraeli katonai megfigyelő úgy véli, hogy a nem stratégiai nukleáris fegyverek (a továbbiakban: NSNW-k) közé tartozhat minden olyan nukleáris fegyvertípus, amelyet taktikai feladatokra, például védelmi csomópontok áttörésére és nagy létszámú személyi és felszerelési koncentrációk megsemmisítésére terveztek. Az NSNW-k esetében általában a felhasználási mélységre és a töltetek hozamára vonatkozó korlátozások vannak érvényben. A stratégiai nukleáris fegyverek vonatkozó paraméterei azonban lehetnek hasonlóak.
– Nincs egyértelmű különbség a stratégiai és a nem stratégiai nukleáris fegyverek között – magyarázta a Novaja Gazeta Europa-nak Pavel Podvig, az ENSZ Leszerelési Kutatóintézetének kutatója.
– Míg a stratégiai nukleáris fegyverek jellemzően egy triászba sorolhatók: interkontinentális ballisztikus rakéták, tengeralattjáróról indítható rakéták és nagy hatótávolságú bombázókról indított eszközök, addig az összes többi nukleáris fegyver feltételesen a nem stratégiai nukleáris fegyverek kategóriájába tartozik.
A stratégiai fegyvereket úgy képzeljük el, mint amelyek képesek egy konfliktus egész menetét teljes mértékben befolyásolni. Gyártásukat és telepítésüket különböző nemzetközi megállapodások korlátozzák. A nem stratégiai nukleáris fegyvereket kisebb léptékű problémák megoldására tervezték, és közvetlenül a harctéren is bevethetők. A hordozóeszközök általában kisebb hatótávolságúak, és a robbanófejek hatóereje általában elmarad a stratégiai nukleáris fegyverekétől.
Elrettentő fegyverek
– Minden nukleáris fegyver első és legfontosabb célja az ellenség megfélemlítése – mondja David Sharp a Novaja Gazeta Europa-nak. – Jelenleg Oroszország a befolyásolásnak ezt a módszerét tette első számú prioritásává. Ma az eszkalációtól való félelem az, ami arra kényszeríti Ukrajna szövetségeseit, hogy tilalmat vezessenek be a nyugatiak által biztosított fegyverek használatára az elismerten orosz felségterületeken, vagy ne adjanak át Ukrajnának bizonyos fegyvereket. Az orosz politikusok és katonatisztek minden fenyegetése ellenére meggyőződésem, hogy a nukleáris fegyverek, még a taktikai fegyverek használata is rendkívül valószínűtlen. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az orosz hatóságoknak vagy teljesen meg kellene őrülniük, vagy olyan katasztrofális helyzetbe kellene kerülniük, amelyben egy ilyen lépés szörnyű következményei kevésbé tűnnének veszélyesnek Putyin számára, mint a fenyegető veszély.
David Sharp ugyanakkor emlékeztet arra, hogy Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese azt mondta, hogy az ellenfelek nem tudnának elbújni sem Londonban, sem a Capitol Hillen. Ezzel nyilvánvalóan a stratégiai fegyverekre utalt.
– Oroszország rendszeresen tart különböző hadgyakorlatokat, köztük olyanokat is, amelyeken az NSNW-k használatát gyakorolják – mondja Pavel Luzin, a Center for European Policy Analysis vezető kutatója és nem rezidens munkatársa a Novaja Gazeta Europa-nak. Ezt már több mint egy évtizede csinálják. Az NSNW minden feladatát megfogalmazza az orosz katonai doktrína: ez a nukleáris elrettentési rendszer egészének része és a konfliktus „nukleáris de-eszkalációjának” orosz koncepció szerint kulcsfontosságú eleme. Egyszerűen fogalmazva, az NSNW célja, hogy megfélemlítse és demoralizálja azokat, akiket az orosz vezetés az ország külpolitikai ellenségeinek tekint.
Pavel Podvig szerint a világ számos országa rendkívül negatívan fogadja az orosz nukleáris zsarolást. Nemcsak az Egyesült Államok, Németország és a G20-országok, hanem Kína és India is megszólalt ebben a kérdésben. Mindezek az államok kifejezetten deklarálták a nukleáris fenyegetések elfogadhatatlanságát. Ez arra késztette az orosz politikusokat, hogy többször is megismételjék a védelmi doktrínában leírt szavakat, miszerint az Orosz Föderáció csak az ellenség fegyveres agressziója esetén vet be nukleáris fegyvereket, amely az állam létét fenyegetné. Feltételezhető, hogy a közelmúltban megszállt területek elvesztése nem hordoz ilyen veszélyt.
– Ha az ukrajnai konfliktusról beszélünk, Oroszország az első naptól kezdve figyelmeztetett, hogy a legbrutálisabb intézkedéseket fogja alkalmazni bárkivel szemben, aki megpróbál az útjába állni – állítja Pavel Podvig. – Ha a NATO-csapatok bekapcsolódnak a konfliktusba, akkor atomfegyverekkel is csapást mérhetnek rájuk. Az orosz fél által végrehajtott gyakorlatok pedig ezt hivatottak jelezni. Az Oroszországi Föderáció megmutatja elszántságát és készségét az eszkalációra. Nyilvánvaló, hogy ez a módszer működik. Németország soha nem döntött a TAURUS rakéták szállításáról. Ugyanakkor az NSNW-k tényleges háborús alkalmazásáról csak stratégiai lépésként lehet beszélni. Végül is Oroszország megmutatja, hogy megváltoztatja a játékszabályokat, és egyre komolyabb és mélyebb eszkalációra készül. Ebben az esetben a töltet ereje nem számít. Ami számít, az maga a használat ténye. Én azonban nem látom az események ilyen fordulatának előfeltételeit.
A hidegháború visszhangja
Pavel Podvig szerint a nem stratégiai nukleáris fegyverek története a hidegháború első évtizedeivel kezdődik. Az USA meglehetősen gyorsan létrehozott számos különböző típusú, NSNW-kkel felszerelt eszközt. Feltételezték, hogy egy európai konfliktus során ezeket a fegyvereket az ellenséges harckocsioszlopok, csapatcsoportok, logisztikai létesítmények stb. megsemmisítésére fogják használni. Ennek eredményeként az Egyesült Államok és a Szovjetunió még tüzérségi nukleáris robbanófejeket is készített a már szolgálatban lévő ágyúkhoz.
A Politikai-Katonai Tanulmányok Központja így írja le a nem stratégiai vagy taktikai nukleáris fegyverek (TNW) történetét:
„Az első atomtöltetek megalkotása után az Egyesült Államok már az 1950-es évek elején megkezdte a nukleáris fegyverek fejlesztését és harctéri tesztelését. Az első példa erre az osztályba tartozó robbanófejre egy 280 mm-es ágyúlövedék volt, amelyet 1953 májusában teszteltek. A nukleáris robbanófejek miniatürizálásával hamarosan átvették a 203 és 155 mm-es lövedékeket, amelyek egészen a közelmúltig az amerikai erők európai arzenáljában szerepeltek. Ezt követően nukleáris robbanófejjel ellátott taktikai rakéták álltak szolgálatba. Ezzel egyidejűleg az Egyesült Államok nagy figyelmet fordított a TNW-k légi komponensének fejlesztésére. Először a már szolgálatban lévő bombázó repülőgépeket modernizálták, majd speciális nukleáris fegyverhordozókat hoztak létre, köztük tengeri bázisúakat is.”
A Politikai-Katonai Tanulmányok Központja szerint az 1970-es évek elejére a taktikai lőszerek hatóereje egytől több száz kilotonnáig terjedt. A tudományos és technikai gondolkodás legmagasabb vívmányának a szelektív hatású fegyverek – a 203 és 155 mm kaliberű ágyúkhoz, valamint az 1 és 10 kt közötti teljesítményű Lance rakétákhoz való neutrontöltetek – megalkotását tekintették, amelyeket a szovjet harckocsik elleni harc fő eszközének tekintettek. Szakértői becslések szerint az 1980-as évek végére az amerikai hadsereg és haditengerészet több mint 11 000 stratégiai és 7 000-8 000 taktikai robbanófejjel rendelkezett. A Szovjetuniónak 11 ezer, illetve 15-17 ezer volt.
„A szovjet katonai-politikai vezetés a helyzet értékelésénél abból indult ki, hogy az amerikai csapatok taktikai atomfegyverekkel való megerősítése Európában alapvetően új erőviszonyokat teremtett a kontinensen.”
– áll a Politikai-Katonai Tanulmányok Központjának anyagaiban.
„Határozott intézkedéseket hoztak a TNW-k számos típusának létrehozására és telepítésére. Ez oda vezetett, hogy a csapatok már az 1960-as évek elején elkezdték megkapni a Scud, Frog, Luna taktikai rakétákat, valamint az első Szu–7-es vadászbombázót, amely képes volt nukleáris fegyverek hordozására. Később a nukleáris arzenálba bekerültek a közepes hatótávolságú RSD–10, R–12, R–14 rakéták, Tu–22, Tu–16 közepes hatótávolságú bombázók, OTR–22, OTR–23 operatív-taktikai rakéták, R–17 taktikai, Tocska, 152, 203 és 240 mm kaliberű nukleáris tüzérség, Szu–17, Szu–24, MiG–21, MiG–23 taktikai repülőgépek és a tengeri eszközök”.
Pavel Podvig megjegyzi, hogy nincsenek pontos adatok az Oroszország mai eszköztárában lévő NSNW-k számáról. Szakértők és nyugati hírszerző ügynökségek szerint azonban az orosz hadsereg mintegy ezer ilyen lőszerrel rendelkezhet. Ezeket a robbanófejeket speciális tároló bázisokon, szigorú biztonsági intézkedések mellett tárolják.
– Mennyiségi szempontból Oroszország felhasználható nem stratégiai nukleáris robbanófejeinek száma több százra tehető – véli Pavel Luzin. – Az NSNW-k használatára szánt fő hordozók a Tu–22M3-as nagy hatótávolságú bombázók, az Iszkander rakétarendszerek, a cirkálórakétákkal felszerelt atom-tengeralattjárók és esetleg a Szu–34-es vadászbombázók. Nem szabad elfelejteni, hogy a moszkvai rakétavédelmi rendszer rakétáihoz nukleáris robbanófejek is készültek (és valószínűleg még mindig készülnek). Ami a tüzérségi nukleáris lőszereket illeti, azokról már lemondtak, mert nem volt rájuk szükség.
David Sharp az NSNW-kkel ellátott tüzérségi lövedékeket kétes értékű fegyvereknek nevezi. Ma inkább beszélhetnénk az NSNW-kkel ellátott légibombák és a nukleáris robbanófejjel ellátott rakéták alkalmazásáról. Az Iskanderekre és más rakétákra speciális robbanófejet lehetne szerelni. Elképzelhető, hogy léteznek alacsony hatóerejű nukleáris töltetek is.
– A hivatalos bejelentésből ítélve a rakétaerők a légierő és a haditengerészet segítségével vesznek részt az orosz védelmi minisztérium által bejelentett gyakorlatokon – jegyzi meg Pavel Podvig. – Ennek megfelelően feltételezhető, hogy milyen nukleáris fegyverek célba juttatására szolgáló eszközökről lehet szó. Valószínű, hogy a gyakorlatokon elsősorban Iszkander rakéták, levegőből indítható cirkálórakéták, amelyeket például Tu–22M3-as bombázók hordozhatnak, és szabadon becsapódó bombák, valamint hadihajókra telepített, nukleáris célra átalakított Kalibr rakéták szerepelnek majd. Voltak még nukleáris torpedók, NSNW légvédelmi lőszerek, sőt levegő-levegő rakéták is. De nem valószínű, hogy ezekről lenne szó.
Ugyanakkor a gyakorlatok során az NSNW-kkel ellátott fegyverek bevetési eljárását próbaképpen végzik. Magukat a nukleáris fegyvereket nem fogják használni.
Nem nulla a valószínűsége
David Sharp úgy véli, hogy a nem stratégiai nukleáris fegyvereket a harctéren való bevetés előtt tesztelhetik, elsősorban erődemonstrációként. Végül is 1996 óta nem voltak ilyen kísérletek; ezek a nukleáris zsarolás új korát nyitnák meg.
– Feltételezem, hogy szándékainak komolyságát bizonyítandó Moszkva úgy dönthet, hogy felrobbant egy taktikai nukleáris töltettel ellátott bombát valahol a Fekete-tenger felett, ukrán felségvizeken – mondja a katonai megfigyelő. – Ma nincs olyan erődítmény a fronton, amelyet az orosz hadsereg hagyományos lőszerekkel ne tudna megsemmisíteni. Ha elképzelünk egy valódi csapást az ukrán hadsereg állásaira, annak minden bizonnyal jelentős hatása lenne az ukrán ember- és eszközállomány, valamint a katonai létesítmények megsemmisítésében. Ehhez még egy óriási pszichológiai hatást is hozzá kell adnunk. Az olyan érvek nyomásával, mint az NSNW, az ellenséget stratégiaváltásra lehet kényszeríteni.
– A nem stratégiai nukleáris fegyverek bevetésének valószínűsége ma sem nulla – mondta Pavel Luzin. – De ez a katonai és politikai helyzettől, annak dinamikájától és többek között az orosz vezetés erkölcsi és szellemi állapotától függ.
Nos, összegezve: kevés biztosat tudunk, de a nukleáris fenyegetés miatt a helyzet kezd kissé aggasztóvá válni. Ugyanis a NATO egy ilyen fegyver bevetése esetén mindenképpen válaszcsapásra kényszerülne, bár valószínűleg hagyományos fegyvereket vetne be. Ebben az esetben jönne a második, harmadik taktikai töltet, majd végül – „az orosz vezetés erkölcsi és szellemi állapotának” függvényében – egy-két stratégiai töltet alkalmazása, végül pedig körülbelül egy óra alatt az általunk ismert világ vége.
Ezt azért az orosz vezetés sem akarhatja. Vagy ha mégis, akkor megőrültek. Igaz: már korábban elment az eszük, mikor megtámadták Ukrajnát. Jelenleg semmi sem biztos.
*Пугало с ядерным зарядом
