Table of Contents
A pontosság, mondhatnánk, nem csak a királyok, de a tüzérség udvariassága is: jobb ugyanis, ha csak a célpontjukat lövik szét, mintha a fél város is elpusztul mellé. Azonban az utóbbi harcok folyamán egyre többször sikerül megzavarni a precíziós lövedékeket és irányítási rendszereket, ami gondolkodóba ejti a mostanáig ezekre támaszkodó amerikai stratégákat.
Lássuk, mit mond erről a Breaking Defense* hasábjain Mark Cancian nyugalmazott tengerészgyalogos ezredes, aki jelenleg a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának munkatársa.
A precíziós lőszerek 50 éve biztosítanak döntő harci előnyt az Egyesült Államoknak. A Sivatagi Vihartól kezdve az iraki és afganisztáni inváziókig az „egy bomba, egy találat” jelszava elvárássá vált. Ahogy az Egyesült Államok átadta ezt a képességet Ukrajnának az Oroszországgal vívott harcához, a GMLRS-sel ellátott HIMARS, az Excalibur 155 mm-es tüzérségi lövedékek, a földről indítható kis átmérőjű bombák és a JDAM-ok óriási hatást gyakoroltak a harctéren.
Oroszország azonban az elektronikus hadviselés, a csalétek, a megtévesztés és a szétszóródás segítségével néhányat használhatatlanná tett. És ez egy potenciálisan destabilizáló kérdést vet fel az amerikai hadsereg számára: Mi van akkor, ha a precíziós helymeghatározás és irányítás az ellenintézkedésekkel szemben elveszíti harctéri dominanciáját? Ha igen, akkor az Egyesült Államoknak meg kell változtatnia hadműveleti koncepcióját és beszerzési stratégiáját, hogy felkészüljön a csökkent helymeghatározási képességekkel folytatott műveletek lehetőségére.
A Védelmi Minisztérium meghatározása szerint a precíziós lőszer „olyan irányított fegyver, amelynek célja egy adott célpont megsemmisítése és a járulékos károk minimalizálása”. A precizitás magában foglalja az automatizált és pontos földrajzi helymeghatározásból eredő parancsnoki és irányítási képességek teljes skáláját is. A precizitásra való összpontosítás áthatja az irányítási és doktrinális publikációkat az összes szolgálatnál. A Védelmi Minisztériumon kívül is minden tanulmány azt javasolja, hogy az USA terjessze ki a nagy hatótávolságú precíziós lőszerek használatát, hogy a csapatok az ellenfél védelmi zónáin kívül maradjanak. Tekintettel a precizitás központi szerepére, a precíziós irányítás és a geolokáció bármilyen hibája a jövőbeli hadszíntereken katasztrofális lenne az amerikai műveletekre nézve.
A precíziós lőszerek elleni védelmi intézkedések nem újak. A precíziós lőszerek lehetnek pontosak, de meg kell mondani nekik, hogy hová kell menniük. Az ellenfelek már régen felismerték, hogy a rejtőzködés és a szétszóródás biztosítja a védelem első szintjét. Az épületeket, létesítményeket azonban nem lehet elmozdítani, ami azt jelenti, hogy azok könnyű célpontok a precíziós fegyverek számára, és amint azt mindkét iraki konfliktusban láthattuk, a harctér földrajza nem mindig teszi lehetővé, hogy egy ellenséges erő elrejtőzzön. Így a precíziós fegyverek továbbra is rendkívül hatékonyak maradtak, még akkor is, ha a mozgó vagy rejtett célpontok elleni csapásképességük korlátozott volt.
Az Ukrajnában most látható ellenintézkedések azonban előrelépést jelentenek. Míg Iraknak vagy Szerbiának nehéz dolga volt a nyugati csúcstechnológia ellen, addig Oroszország évtizedek óta készült erre. Továbbá Oroszország, Kína és gyakorlatilag a bolygó minden országa figyelte, hogy mit tett korábban az Egyesült Államok az ellenfeleivel, és azon gondolkodott, hogyan tompíthatná ezeket a támadásokat, ha amerikai tűzerőt vezényelnének ellenük.
Ennek eredményeként az oroszok nagy sikereket értek el a GPS-jelek zavarásával (zavarják őket, hogy ne tudjanak áthatolni) és a spoofinggal (torzítják a jeleket, hogy azok pontatlanok legyenek). Az Excaliburt, a precíziós tüzérségi lövedéket már nem használják, mert a hatékonysága 10 százalék alá csökkent, ami kissé drága egy darabonként 160 000 dollárba kerülő lövedék esetében. Hasonlóképpen, a JDAM-ok és a földi indítású kis átmérőjű bombák (GLSDB) is nagyrészt hatástalanná váltak. A GMLRS küszködik a helyzettel. Ez azt jelenti, hogy az amerikai rövid és közepes hatótávolságú precíziós lőszerek jelentős része, nyilvánvalóan hatástalanná vált.
Nemcsak a fegyverek érintettek, hanem a nyomkövető rendszerek is megbízhatatlanná váltak. A háborús övezetek közelében repülő pilóták például azt tapasztalják, hogy a navigációs rendszereikben a helymeghatározások zavarosak és annyira megbízhatatlanok, hogy inkább kikapcsolják a GPS-t.
Az ellenintézkedések fejlődése nem meglepő – mindkét világháborúban több példa is volt arra, hogy az egyik fél lépett valamit, a másik pedig válaszolt neki. De az a tény, hogy ellenintézkedések történtek, nem jelenti azt, hogy az USA megengedheti magának, hogy ne reagáljon. A késlekedést mindig vérrel kell megfizetni. Egy katasztrofális háborús kudarc előtt, azt megelőzendő, az Egyesült Államoknak békeidőben kell fedezeti stratégiát bevezetnie.
Egy ilyen stratégia egyik eleme a lőszerirányítás javítása lenne a zavarás leküzdése vagy elkerülése érdekében. Egy másik stratégia lehetne alternatív lőszerek beszerzése, hogy megbirkózzanak a csökkent pontossággal. Az utolsó elem a személyzet kiképzése volna a környezethez való alkalmazkodásra.
A GPS-fejlesztésekkel az a helyzet, hogy a védelmi ipar módszereket dolgozott ki a zavarás és a megtévesztés hatékonyságának csökkentésére, és a Védelmi Minisztérium igyekszik ezeket alkalmazni. Vannak speciális processzorok, antennák és jelfeldolgozók a torzított vagy gyenge jelek kiolvasására, és kétségtelenül léteznek titkos szoftverek is. Idővel a leghatékonyabb fejlesztések mindenütt jelen lesznek a harctéren. Az ukrajnai hadműveletek háború utáni értékelései segíteni fognak ezek meghatározásában.
Mindazonáltal vannak korlátai is ezeknek a fejlesztéseknek. A GPS-jelek a legjobb esetben is gyengék – a műhold 23 000 mérföldre van geoszinkron pályán. Továbbá nem minden lőszer képes minden fejlesztést befogadni. A tüzérségi lövedékek például komoly határokat szabnak az antennáknak és a hely is szűkös bennük.
Szerencsére az amerikai GPS nem az egyetlen módja a lőszerek irányításának. Bár egyik alternatíva sem olyan olcsó vagy hatékony, mint a GPS, mégis léteznek más lehetőségek is. Például:
A lőszereken több GPS-vevő is elhelyezhető lenne, amelyek nemcsak az amerikai GPS műholdkonstellációhoz, hanem más országok műholdjaihoz is kapcsolódnak. Az oroszok rendelkeznek a GLONASS-szal, a kínaiak a BeiDou-val (BDS), az Európai Unió pedig a Galileóval. Egyes mobiltelefonok már most is több geolokációs hálózathoz kapcsolódnak. Mivel ezek csak vevők és nem adók, nincsenek olyan biztonsági problémák, mint a kínai 5G hálózat használata. Bár mindezek a rendszerek érzékenyek a zavarásra, az ellenfelek talán nem szívesen kapcsolják le mindet, beleértve a sajátjukat is. Ha például a kínaiak leállítanák a saját rendszerüket, hogy meghiúsítsák az amerikai lőszereket, akkor súlyosan megzavarnák a gazdaságukat és a civil társadalmukat.
Az inerciális navigációs rendszerek (INS) finom érzékelőkkel (gyorsulásmérők és giroszkópok) rendelkeznek, amelyek a gyorsulást és az irányt mérik. Ezek az adatok és egy ismert kiindulási pont lehetővé teszik az INS számára, hogy meghatározza, hol van és hová kell mennie. Bár az inerciális navigáció immúnis a zavarásra, kevésbé pontos, mint a GPS, és sokkal drágább. Nem alkalmas tüzérségi lövedékekhez, amelyeket kilövéskor hatalmas gyorsulási erő (16 000 g) ér.
A terepkontúr-illesztés a rakétán elhelyezett érzékelők segítségével azonosítja a terepet, amely felett repül. Ezt összehasonlítja a memóriájában lévő tereptérképpel, és a térkép segítségével navigál a célponthoz. A terepkontúr-illesztés pontosabb, mint az inerciális navigáció, mivel terminális navigációt biztosít. Ez azonban költséges, és csak nagy hatótávolságú rakéták esetében alkalmazható, ahol a többletsúly és a költségek nem jelentenek jelentős problémát. A Tomahawk rakéták például a GPS mellett ezt a rendszert is tartalmazzák.
A lézeres irányítás egy lézerrel világítja meg a célt; a lövedék látja a fénypontot, és arra irányul. A korai precíziós irányítású lőszerek közül sok rendelkezett ilyen irányítással. Hatékony és nehezen zavarható, de van egy hatalmas hátránya: a megfigyelőknek közel kell lenniük a célponthoz. A repülőgépek esetében ez azt jelenti, hogy mélyen be kell jutniuk az ellenfél védelmi zónájába. A földön a célpontot tisztán kell látni, és a lövésirányítással szorosan össze kell hangolódni. Az Egyesült Államoknak volt egy Copperhead nevű lézerirányítású tüzérségi lőszere, de a koordinációs kihívások miatt ritkán használták.
Alternatív lőszerek: Ha a precíziós fegyvereket meg kell kérdőjelezni, akkor a legegyszerűbb válasz a nem precíziós fegyverek beszerzésének növelése lehet.
Az 1980-as és 1990-es években a fürtös lőszerekképezték a tüzérség és rakétatüzérség gerincét. Azáltal, hogy robbanóerejüket széles területre terítették, sokkal hatékonyabbak voltak, mint a hagyományos tüzérségi lövedékek, a harctéri elemzések szerint hétszer, a tesztek szerint pedig akár 40-szer olyan hatásosak. A bombák magas selejtaránya azonban a legtöbb globális hatalom részéről korlátozásokhoz vezetett. Az Egyesült Államok vészhelyzetekre tartotta meg az ilyen lőszereket, és helyettük „egységes” lőszereket vetett be. Ezek ahelyett, hogy a bombákat széles területen szórnák szét, az egységes mennyiségű lőszer robbanóerejét egy pontra koncentrálják. A precíziós irányítás és a célmeghatározás nagymértékű fejlődése lehetővé tette, hogy a becsapódási pont közvetlenül a célpont fölött legyen, így a pontszerű célok ellen nem veszítettek hatékonyságukból. (A területi célpontok esetében, amelyek szétszóródnak, igen, de ezt elfogadták.)
A probléma akkor merül fel, amikor az irányítás meghibásodik. Ilyenkor az egységes lőszer becsapódása nem biztos, hogy elég közel lesz a célponthoz ahhoz, hogy kárt okozzon, de a fürtös lőszerek így is hatnának. Területi hatásuk miatt ellenállóak a pontatlansággal szemben.
Az MLRS rakétákhoz a hadsereg kidolgozott egy alternatív robbanófejet, amely 160 000 volframgolyót lő ki, ami puskagolyóhatást eredményez, és utánozza a fürtös lőszerek hatását. Ez figyelemre méltó módosítás lehet néhány lövedék esetében, de a megközelítés a tüzérségi lövedékek esetében a kisebb méretük miatt technikailag nem biztos, hogy megvalósítható.
Egy másik lehetőséga puszta tömeg, a tűzerő használata.Az ukrajnai háború meglepő eredménye a nem irányított tüzérségi lőszerek jelentősége. Ukrajna és Oroszország csillapíthatatlanul vágyik a tüzérségi lőszerre, az intenzív harcok során az együttes kiadások valószínűleg elérik a havi félmilliárd dollárt.
Az amerikai hadsereg a tömegre és a precizitásra teszi a téteket. Ahogy a hadműveleti kézikönyvében szerepel: „A vezetők közvetlen és közvetett tüzek révén, tömeggel, precizitással, vagy jellemzően a kettő kombinációjával generálnak tűzerőt”. Így a hadsereg különféle precíziós támadási programokat folytat a precíziós csapásmérő rakétától a hiperszonikáig. A hadsereg emellett hétszeresére növeli a „néma” tüzérségi lövedékek gyártását, a háború előtti havi 14 000 darabról 2025-re havi 100 000 darabra. Megőrzi a tüzérségi erőszerkezetet, hogy nagy volumenű tüzet tudjon leadni.
Ezzel szemben a tengerészgyalogság határozottan elvetette a tömegre való támaszkodást, és mindent a nagy hatótávolságú, precíziós támadásra tett fel. Megszüntette az ágyús tüzérségének nagy részét és a légierejének körülbelül egyharmadát. Ehelyett három nagy hatótávolságú Tomahawk üteget és 14 hajó elleni rakétaüteget állít fel.
Kiképzés és elvárások tekintetében az amerikai hadsereg nemcsak a lőszerek és a tűzerő, hanem a helymeghatározás és a koordináció szempontjából is függ a geolokációs rendszerektől. Ahogy az ellenfél ellenintézkedései befolyásolják a precíziós lőszereket, úgy befolyásolják a baráti erők azon képességét is, hogy tudják, hol vannak. A baráti, semleges és ellenséges erők nyomon követésével a parancsnoki és irányítási rendszerek javítják a manőverezést, egyúttal csökkentik a baráti tűz lehetőségét. Lehetővé teszik továbbá, hogy az egyének és az egységek folyamatosan tudják, hogy hol vannak, még a legnehezebb terepen is.
Az elmúlt 25 év regionális és zendülésellenes konfliktusai során az amerikai hadsereget elkényeztette a harctér kiváló ismerete. Ha ezek az automatizált rendszerek kiesnek, a csapatoknak vissza kell térniük a kézi vagy önálló grafikus rendszerekhez. Ezek technikailag nem bonyolultak, de sok gyakorlatot igényelnek ahhoz, hogy nagyobb léptékben is hatékonyak legyenek. Még az olyan egyszerű feladatok, mint a térképen való navigálás is kiképzést és gyakorlást igényelnek. Ezek a készségek elsorvadtak a hadseregben, és újra fel kell frissíteni őket tartalékként arra az esetre, ha az elektronikus rendszerek megbízhatatlanná válnának.
Érdemes egy gondolatkísérlettel eljátszani. 2022-ben a CSIS egy sor hadijátékot folytatott, amelyek egy Tajvan körüli potenciális amerikai–kínai konfliktust elemeztek. Az Egyesült Államok és koalíciós partnerei fenn tudnák tartani az autonóm és demokratikus Tajvant, bár sokba kerülne ez nekik. A koalíció ezt azért tudná megtenni, mert nagy számban rendelkezik nagy hatótávolságú, különösen hajó elleni precíziós lőszerekkel. A kínai flottát, amely a hadijáték folyamán a kétéltű erők támogatásának szükségessége miatt Tajvanhoz kötődött, megtizedelték ezek a rakétatámadások. Ha valami olyasmi történne, ami ezeket a rakétatámadásokat lényegesen kevésbé hatékonnyá tenné, akkor a konfliktus kimenetele drámaian, váratlanul és gyorsan megváltozna.
A precizitás nem fog eltűnni a csatatérről. Egyetlen ellenintézkedés sem fogja teljesen semlegesíteni a geolokációs rendszereket, és minden ellenintézkedésre lesz egy ellen-ellenintézkedés. Továbbá csak a legfejlettebb ellenfelek képesek az ellenintézkedések teljes skáláját bevetni és lépést tartani az intézkedések és ellenintézkedések versenyében; Izrael például nem számolt be jelentős zavarokról a Hamász elleni precíziós támadásaiban. Mindazonáltal minden jövőbeli versenyben lesz valamilyen precízió elleni eszköz, és a Kína vagy Oroszország elleni nagyhatalmi konfliktusban a műveletek szélsőséges ellenintézkedésekkel fognak szembesülni.
Ezért a Védelmi Minisztériumnak a fent leírt fedezeti intézkedésekkel kell továbblépnie. A csökkent hatékonyság miatti meglepődés következményei pusztítóak lennének.
Eddig Cancian ezredes, ehhez csak annyit lehetne hozzáfűzni, hogy a meglévő rendszerek kombinációja sem lenne túl rossz ötlet. Elvégre – a pontosság a tüzérség udvariassága. Meg a királyoké. De királyok már alig vannak, tüzérség annál gyakrabban fordul elő.
